Elég a folyamatos rettegtetésből - a lezárások ellen tüntetők ezrei utasítják el a korlátozásokat Berlinben

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Elég a folyamatos rettegtetésből - a lezárások ellen tüntetők ezrei utasítják el a korlátozásokat Berlinben

Feltöltve: 2020-10-11

Emberek ezrei vonultak végig Berlin központjában, tiltakozásul a német kormány által, a vírusra való hivatkozással meghozott korlátozó intézkedésekre, mert szerintük azok nagyban tiporják az emberi jogokat.

A német főváros több utcájában laza sorokban hömpölyögtek az emberek, hogy a város nyugati részén fekvő Konrad Adenauer térről a központi Tiergarten parkban található győzelemoszlopig illetve az ikonikus Brandenburgi kapuhoz jussanak.

A szervezők által "Csendes március"-nak keresztelt demonstráció mostani szlogenje a „Beszélnünk kell róla!” mondat volt, amelyet egy óriási plakáton hirdettek, amelyet a menet élén haladó tüntetők egy csoportja cipelt.

"Színes és változatos keveréke vagyunk az itt élő embereknek, hiszen a tüntetők különböző etnikai és jövedelmi szintű csoportokból származnak, akik politikai hovatartozásukat félretéve, egységesen szólalnak fel a koronavírus átpolitizálása ellen, amely emberi jogaink súlyos korlátozását eredményezi - nyilatkozták a szervezők.

A tüntetők szerint a vírus miatt kialakult helyzet szélesebb körű, nyilvános vitát érdemel, és követelik a kormány által elindított, a médiában folyamatosan futó, az emberek félelemére építő kampányok azonnali befejezését.

A szervezők kezdetben arra számítottak, hogy akár 20 ezren is részt vesznek a tüntetésen. A rendőrség szerint a tényleges szám ennél lényegesen alacsonyabb volt, de így is több ezret tett ki. A kisebb szám mégis mintegy 200 rendőrt vetett be a kormányzat.